2012. december 29., szombat

Emléktúra 2012.12.28-án


Unokatestvérem egy bejegyzésben dolgozta ki a korábban egyeztetett év végi emléktúránk koncepcióját, amit így megosztva egy másik dimenzióba helyezett. Hagyományteremtés a'la social network.

Az út nehezen indult nekem, de nem a vacak időjárás miatt (eső), hanem az
elkeveredett holmik okán. Ezért késtem negyed órát, így a minket elindítani vágyó
nagynénémmel nem is találkoztam, sajnos. A falu szélén értem utol a közben elinduló
unokaöcsémet, aki épp kedves ismerősökkel beszélt telefonon: szegedi professzor
barátjával és annak feleségével, akik szintén ekkor értek oda. A réka-völgyi hétvégi
házakig az autókkal mentünk, onnan indult a túránk, végig a Réka-völgyön.
Ennek neve - bevallom - nekem soha nem tetszett, mert a fülemnek inkább az olyan
elnevezések voltak megszokottak gyerekkoromban, hogy Stahreese, Poßtehee
meg Raatzekippl. Ezért én a Réka-völgy patakját is inkább hívom Krebsbach-nak
(Krepspach, Rák-patak) vagy Altbach-nak (Öreg-patak), ahogy itt nevezték,
mintsem Réka-pataknak. E mentén, át-átszelve haladtunk eleinte.
Egyébként két ilyen komoly "fás" szakemberrel túrázva, nem is lehet, hogy ne egy
fa képével induljon ez a bejegyzés, noha én nem igazán ismerem a fák különféle
fajait. Ez itt egy bükk (lesem le most utólag a másik remek blogról).

A patak mellől eltérve feljutottunk egy igen jó minőségű erdészeti útra, ezen haladtunk egy darabon.

A néhol kiszélesedő, majd újra összeszűkülő völgybe visszatekintve a Krebsbach-ot láthattuk. Bőségesen volt most
benne víz.

Krebsbach

Elindultunk fel a Kecske-hátra (Ketschkehee) a Legény-sír felé. Útközben a szemközti oldalon vaddisznók érkeztek,
megálltak, figyeltek (gondolom) ...

... majd gyors tempóban megindultak lefelé a Kecskehátról a völgybe.

Mindez itt történt. A kép kb. Óbánya irányába készült. A falu valahol ott a hegy túloldalán van.

Egy spontán emlékművel is találkoztunk. Vagy valaki valamilyen konkrétabb, földhözragadtabb üzenetet kívánt
megfogalmazni e jellel?

Az avantgarde útban a piros háromszög jelzésen Szegedi László ("a legény") sírja felé.

De előbb még lefotózunk mindannyian egy kinyílt hunyort. Több ilyet is láttunk utunk során, meg egy csomó még csak
bimbózót.

A túra éceszgébere, unokaöcsém a Kecskeháton.

Utunk egyik célja, a néhai zengővárkonyi fiatalember, Szegedi László sírja, akit 22 éves korában lőtt le egy szerb határőr,
amikor itt húzódott a szerb-magyar határ. (Erről a megható történetről itt is olvashatunk.) Külön ki kell emelni annak az
erdésznek az emberségét, aki a régi fakereszt helyett a szép kőkereszt felállítását szorgalmazta.

A sír környéke a vaddisznók és más állatok számára kedvelt táplálkozóhely.

Ilyet még soha nem láttam: rengeteg megszámozott fa.

Nyomokban itt-ott még megmaradt a hetekkel ezelőtti havazás maradványa.

A kis kunyhó felvillanyozta társainkat. Az ablakon bepillantva egy lavór és egy seprű látszott, más semmi. Tehát tiszta
emberek használják a kis épületet olykor. Gondolom.

Elkezdtük keresni a nádasdi kőfaragók egykori kis kőbányáját. Előbb gesztenyefákra leltünk. Sajnos szintén rossz
állapotban, mint a Mecsek más helyein.

A bányaterület közelében hajlott elénk ez a fa.

A kőbánya szélén egy szép és nagy bükk állt, de nem listás - állapították meg
szakértőink. De letelepedésre és az ebédünk elfogyasztására remek helynek
bizonyult.
Sajnos nekem nem volt módom most kulináris élvezeteket jelentő hagyományos
ételekkel előállni, de megkóstolhattam unokaöcsém saját készítésű büdöstúróját
(Faulte Käse, Faulte Kees), amely elrettentő neve ellenére egy remek eledel.

Az előbbi bükk kőbánya felé eső része a kilátszó gyökereivel.

Sok minden már nem látható a bányából. Egy gödör.

Az Országos Kéktúra útvonala közelében egy igen mély löszös szurdokkal
"futottunk össze" ....

... melybe sok fa szakadt belé az idők folyamán.

Utunk utolsó állomása a Turnacker-szurdok (Turnackersch Grabe), ahová még bementünk, hogy megnézzünk egy
kétméteres zuhatagot. (Én meglepődtem, hogy ekkora található ott, de hát, nem jártam arra harminc éve, bármi lehet.
Kicsit hitetlenkedtem, de kíváncsian eredtem unokaöcsém nyomába.)

Hát, mit mondjak, nem egy Niagara. Ráadásul a két métertől is messze. De szép
volt a hely. Ez a képen, mondjuk, nem látszik igazán, de ez már csak az én
hibám...
Itt meghallgathattunk két remek kis írást, amelyek a történetmesélési programpont
részei voltak. Unokaöcsém - noha nem tudta, hogy ma velünk lesz - Posfai
György egy szép és elgondolkodtató novelláját olvasta fel (amelyről - igazi
kuriózumként - a szerző rövid értelmezését is hallhattuk). A másik egy Mrozek-
írás volt.


Majd elindultunk az óbányai bekötőút felé, ahová kiérve az óbányaiak 50-es
évekbeli internálásának  történetét elevenítettük föl.
Pár perc séta, és ismét a réka-völgyi üdülőtelepen voltunk. Elköszöntünk, majd
ki-ki elindult hazafelé.


És e szarvasállkapoccsal búcsúzom a kedves látogatótól is, amit ekkor, az utunk végén pillantottunk meg a szurdokban.

2012. január 4., szerda

Évvégi emléktúra - in memoriam id. E. F.

2011. december 29-én indultunk útnak ketten, én és unokaöcsém. Ezt a napot egyfajta emléktúrának szántuk nagybátyám, E. Ferenc tiszteletére, akit előző nap temettünk. Hetvenöt éves volt, és épp a 75. születésnapján halt meg, december 21-én. (Idősebbeknek egy bónusz kérdés: ki született még december 21-én? [megfejtés] Ezen a tényen mindig jót nevetett ő maga is.)

A pécsi buszpályaudvarra gyalog mentem, még sötét volt a város. A reggeli munkába járók, és az ekkor előjövő hajléktalanok voltak csak az utcán. Az első aznapi élményem is egy hajléktalanhoz kapcsolódik, akit gyakran látok a környékünkön. Most rám néz, méreget. A pillantása azt fejezi ki, hogy nem tudja igazából eldönteni, hogy munkába igyekvő dolgozó vagyok, vagy "kolléga". Ezen jót derülök magamban, és megállapítom, hogy fel kéne frissítenem a kirándulófelszerelésemet. Én magam is inkább hajléktalannak nézném magamat. Na jó, olyannak, aki épp felfrissítette a ruhatárát.

A második szép pillanat, hogy a városháza épületében lévő könyvesbolt kirakatában központi helyen van kiállítva Jack Kerouac Úton c. regényének legújabb magyar kiadása. (Hú, de rég olvastam!) Ezt jó ómennek tekintem. Egyúttal jókedvre is derít. A hajnali buszon kevesen vannak, kevesen dolgoznak vidéken, jórészt csak az éjszakások és a vidéki rokonokhoz, ismerősökhöz látogatók utaznak ilyenkor abba az irányba.

A túra nagybátyámnak, a mecseknádasdi (Nadasch) felső temetőben lévő sírjától indult.
Súlyos betegségben, rövid szenvedés után hunyt el - ahogy a gyászjelentések fogalmaznak.
Szép és emberhez méltó életet élt, amit bizonyít az, hogy sokan szerették.
Én haragosáról nem tudok. Kell ennél több?

 Óbánya (Altglasshütte) volt az első állomásunk. Ide még autóval mentünk, hogy időt spóroljunk.
Kicsit elszomorított az ELADÓ táblák gyakori látványa és a romos ház a főutcán, mely,
ha hihetünk az előtte elhelyezett táblának, a remények szerint megújul.
Óbánya az a falu, amelynek a környékére a legtöbbet kirándultam gyerekkoromban,
ahová még lovaskocsi vitt ki nagyanyámmal együtt, és ahová a legtöbbet kerékpároztam egykoron.
Vagy éppen gyalogoltam a régi hepehupás makadámúton.

Gyerekkorom leghidegebb vizű strandja volt az itteni, amelyben egyszer fürödtem csupán. 
A környezete megkapóan szép volt, és amennyire fel tudom idézni, 
nagyon jó hangulatúak voltak azok az órák, amelyeket akkor itt töltöttem. Sok ember volt, 
sütött a nap (noha a strand jó része árnyékban volt). Az emberek még nem a pusztulásban éltek, 
noha egy vacak politikai rendszerben. 
Nem emlékszem, utána kellene érdeklődnöm, hogy ez volt-e a Tichy bácsi strandja korábban, 
akit még az ötvenes években kivégeztek. (Belekeverték egy gyilkossági ügybe, 
noha kulákként már jó ideje internálva volt. Ő volt a "felbujtó".) 
Óbányán volt még egy strand ekkoriban, ami szinte hihetetlen, hiszen akkor is egy kicsi falu volt, 
ráadásul bekötőút nélkül. (A fáma szerint Aczél Györgynek volt némi szerepe a szilárd burkolatú 
út elkészültében, aki a hetvenes-nyolcvanas években a körzet országgyűlési képviselője volt. 
Gyerekkoromban még hallottam (de már elfelejtettem rég a nevet), hogy ki volt az az öreg férfi, 
aki egy hivatalos nádasdi látogatásakor - a protokollt némileg felrúgva, egyfajta bátor 
kivagyisággal, de a kötelező tiszteletet azért megtartva* - megszólította, és megkérdezte tőle, 
hogy miért nem építik tovább a bekötőutat? Ui. azt az ekkor kiépülő réka-völgyi üdülőtelepig 
tervezték csak megépíteni. Jókor kérdezett az öreg, Aczél kérésére(?) meghosszabbították 
a faluig. Ne felejtsük el, hogy ezekben az években zajlott az a folyamat, amely a 
településhálózat racionalizálását volt hivatva megvalósítani. Lásd: Gyűrűfű esete stb.)

* Ismerjük ezt a viselkedést, amikor a diktatúra vezető embere a nép közé látogat, 
és ott barátkozik, mintegy bizonyítva, hogy nincs diktatúra: "őszintén" beszél és 
"őszinte reakciókat" vár. Csakhogy mindenki betartja a szabályokat, 
és épp a lényeget elhallgatva lesz "őszinte" és barátkozó.


[04] Sok kiránduló tapossa évtizedek óta azt az utat, amit korábban csak az itt élők. Ki is járt volna ide? Kinek akadt itt dolga akkoriban? Talán csak a hatóságok embereinek. Azok meg mindig akartak valamit.
Általános iskolás koromban is többször jártam ezen a környéken, akkor még éltek ebben az egykori malomépületben (ami már persze nem működött akként, csak a nyomai látszottak). Egy középkorúnál fiatalabb (40 körüli?), magas, szép nőre emlékszem - valahogy nem olyan volt, mint a környék falvainak asszonyai. Eleve, hogy az erdő közepén lakott, már ettől számomra titokzatossá vált. Többször láttam bent Óbányán is, sőt a szülőfalumban is. Súlyosan beszédhibás volt. (Most azt gondolom, hogy siket, vagy erősen hallássérült lehetett - akkor ez is csak fokozta az asszony "szokatlanságát" a szememben.) Volt egy gyereke. Férj, férfi soha nem volt vele akárhol is láttam a falvakban. Nekem mindig ő volt a társadalmon kívül élő, kicsit talán ki is taszított, de ugyanakkor titokzatos és vonzó "erdei nő".


[05] Számtalan turistafotón megörökített részlet, amit újra és újra megörökítünk. A természeti szép iránti vonzalmunk nagyon erős, és ki is dolgozzuk mindenkor a 'természeti szép' fogalmát. Ebbe beletartozik pl. a vízesés, még ha ilyen kicsi is.


[06] Sajnos a remek kis híd már jócskán tönkrement, megjavítására még nem tellett, csak a veszélyt jelző táblára. Persze az is fontos.

[07] Egyik kedvenc útszéli keresztem ez, mely Óbánya és Kisújbánya között áll a gyalogút mentén (közelében helyezték el az egykori nádasdi körorvos, volt kisújbányai lakos emlékkövét is). Sajnos nagyon tönkrement már, de csodálatos a részletgazdagsága, a kidolgozottsága. Az al- és felkarok mellett Krisztus ágyékkötőjének redőzete tetszik nekem legjobban. Az útmenti keresztek sajnos mára nagyon lepusztultak. Az értékes régieket szép lassan "megeszi az idő", az újak sajnos nem elég formagazdagok (naná, hisz az olcsóságuk okán a technikájuk is más). Jó lenne, ha ezt a műfajt meg tudnák újítani erre vállalkozó ötletes szobrászok, akik kapnak megrendeléseket ilyen munkákra.


[08] A kisújbányai Béke-forrás. Miért Béke a neve? Gondolom, akkoriban adták neki, amikor már a hagyományos nevek kiveszőben voltak, és terjedni kezdtek a mesterségesen generált nevek. (Ilyen rossz gyakorlat az is, amikor lefordítják a nem magyar nyelvű elnevezéseket. Ugye, ezt mennyire utáljuk, ha az utódállamokban csinálják.) Mondjuk, annyiban jó név, hogy valóban béke jellemzi a falut, ha így télvíz idején betévedünk.
Eszembe jutott egy régi utam, amikor a nagy nyári melegben értem be a faluba, és milyen jó volt ez a hideg víz akkor. 


[09] Öröm és meglepetés volt ez a harangláb nekem. Amellett, hogy formailag tetszik, egyúttal azt is jelenti számomra, hogy van még valami fajta megújulásra is képes élet a faluban. Nem csak a régit megőrizni vágyó, konzerváló  anyagi-fizikai aktivitás van jelen, amely inkább jellemzi a haldokló - vagy már azon is túl levő - falvak emlékezetkultúráját, hanem egy, a jelenre reflektáló, vagy a jövőbe mutató gondolat kapott e haranglábban fizikai alakot. Ez a jelenre és jövőre vonatkoztatottság veszik el leghamarabb a haldokló falvakban. Még felújítanak ezt-azt, de már elindult a vég.
Kisújbányán egy itt élő kiváló szobrásznak köszönhetően művészi (köz)élet is van: időnként felbukkannak a pécsi egyetem művészhallgatói. Gondolom, ebben  az alkotásban az ő kezük munkája is benne van. (Ha valakinek pontos információja van a harangláb alkotóját illetően, kérem, írja meg nekem.)


[10] Az üvegharang. Finom utalás a falu törékeny csendjére.


[11] Nepomuki Szent János szobra figyelmezteti, inti, tanítja a hídon járó hívőt. És utal valami fontosra a nem hívő számára is.


[12] Utunkat folytatva, még visszatekintettünk a faluközpontra, amely most élettel teli volt. Emberek nyomait láttuk, az utakat autók taposták, a házak kéményeiből itt-ott füst szállt fel. A kérdés persze az, hogy ezek a túlélés jelei-e, vagy csak a hosszú elmúláséi?


[13] Szépen felújított templom, köszönet mindazoknak, akik odafigyeltek erre az épületre, amely évente 1-2 alkalommal van csupán használatban. Szent Márton e szerény "hajléka" az egykori lakosok emlékezetét őrzi még akkor is, ha a felújítás jellege, milyensége (vakolatlan natúr kő) olyan, amelyet a korabeli pallérok nem igen alkalmaztak.


[14] Szintén az élet üzenetét hordozza ez a realisztikus hóember, amely kis ködmönben ücsörög a faluszéli pihenőhely asztalánál.


[15] Szent Márton fa-idolja. Egyszerű formai eszközök alkalmazásával sikerült elkerülnie az alkotónak a faszobrok legnagyobb buktatóját, azt a fajta naiv realizmust, amely oly könnyen löki az alkotásokat a giccs ingoványos, "műalkotássüllyesztő" területére. Sokan ezt egyszerűen csak népiesnek tartják, ezzel kívánják elkerülni azt, hogy valamit giccsnek kelljen nevezniük. Ugyanakkor nem nagyon kell tartani a giccstől, egyszerűen csak egy hiányállapot, semmifajta köze nincs a gazemberséghez, alávalósághoz, hazugsághoz és hasonlókhoz. Információ-, eszme- és kultúrahiányos a giccs (illetve az alkotója), de ugyanakkor lehet, hogy sok őszinteség, érzelem és vágy van benne. És az nem baj.


[16] Ködben a hegyek, csendesek az erdei utak. Nem sokan járták a tájat ekkor errefelé. Egy autó hangja, amely a falut hagyta el, majd később egy puskalövésé. (A kettő között nem volt kapcsolat. Remélem.)
Ennyi.


[17] Kilátó Kisújbánya fölött a Cigány-hegyen. A 16-os kép ennek a tetejéről készült. Az aljában - pontosabban mellette - megebédeltünk, majd elköszöntünk egymástól: unokaöcsém elindult a szemközti gerincre, és azon vissza Óbányára, én pedig a falu feletti közutat keresztezve Püspökszentlászló felé vettem az irányt.


[18] A falu Püspökszentlászló felé eső felső részén, az egykori kivezető út elágazójában állt egy kereszt. A térképek még feltüntetik, de már nem áll, elpusztult. Egy-két köve még fellelhető volt az akácok között.


[19] Továbbmenve a temető mellett haladhatunk el, de érdemes bemenni, egy letűnt világ "csendes sóhaja" hallható a fák között - hogy ily enyhe iróniával "lírizáljunk" a szomorúságunk fölött. Mert nekem szomorúság volt ott sétálni, noha egyetlen rokonom, ismerősöm sem fekszik benne.


[20] A temetői nagy kereszt korpusza (részlet).


[21] A képen látható a háború utáni évtizedekben kialakult jellegzetes öltözéke a magyarországi német asszonyoknak. A kendő megmaradt, de a ruhadarabok, azok szabása, anyaga megváltozott a szocializmus éveiben. A síron is már magyar felirat olvasható, jelezve a gyorsan lezajlott nyelvi asszimilációt, az anyanyelv feladását.


[22] Lecserélt, megrongálódott sírkövek depója a temető szélén. Még megvannak.


[23] A hóval borított földdarab túlsó szélén ember nyoma: itt földmérő dolgozott. Ami szinte biztos: nem helybeli mérette ki a földjét. (Ugyanakkor lehet, hogy olyan tulajdonos, akinek ősei valamikor itt éltek.) Nem kommentálom a tényt: majd meglátjuk mi lesz ezekből a dolgokból. Lehet felvirágzás is belőle, de lehet egy táj "lerablása" is. Egy biztos: mi csináljuk, vagy mi hagyjuk.


[24] A kifakult tábla az egykor itt célba lövő fegyveres alakulatok "emlékműve". Amikor gyerekként erre jártunk, többször futottunk bele fűben heverésző, cigarettázó őrszemekbe. Dicséretükre legyen mondva, soha nem engedtek tovább a veszélyes terület felé, hanem pontosan elmondták, hogy merre menjünk.


[25] Utolsó pillantás a gerinc előtt Kisújbányára. Tovább Püspökszentlászló felé...


[26] A faluba lefelé menet, pár méternyit letérve az ösvényről, a gondozott Diós-kutat láthatjuk. Itt én is megpihentem kicsit, ettem, és ittam a kút vizéből.


[27] Vajon megrendezik azóta is?


[28] Emlékszem, mindig is tetszett ez a Szent László szobor. Most is szépnek, a maga műfajában egy átgondolt, jó alkotásnak tartom. Az, aminek látszani is akar, és nincs benne hamisság.


[29] Kár, hogy nem volt szép idő.


[30] Szemben, a Zengő oldalában álló kis kápolna most jól kivehető szabad szemmel is.


[31] A zoom még egy picit segít is...


[32] A püspökszentlászlói kálvária aljában terül el a temető. Sajnos maga a kálvária - mind a stációk, mind a keresztek - nagyon rossz, elhanyagolt állapotban vannak. Sérültek, töröttek, a földön fekszenek.


[33] A régi köveket már fel sem lehetne használni egy esetleges felújítás során.


[34] A keresztek még valamennyire megóvottak, bizonyára gyakrabban kell felállítani őket, de legalább erre még jutott emberi erő. Dicséretes dolog, köszönet azoknak, akik erre odafigyeltek!


[35] Lefelé jövet készítettem ezt a fotót, amely azt jelzi, hogy a hozzátartozók még látogatják a sírokat, ugyanis a mécses új volt.


[36] A volt püspöki nyaraló kápolnája a jelenlegi kerti bejárat mellett. Hátul a főépület részlete látszik. Sajnos az állagromlás - igazi funkció híján - folyamatos.


[37] Noha a táblán csupán Mindszenty hercegprímás neve olvasható, de volt akkoriban még egy illusztris "vendége" itt az ÁVH-nak Grősz József kalocsai érsek személyében.


[38] Szökőkút télen.


[39] A főépület az arborétum felől. Nagy kérdés, hogy mikor, és milyen célból újulhat meg ez a szép kis kastélyépület. Kár érte.


[40] Az építtető Széchényi püspök címere a homlokzaton.


[41] Az épületegyüttes a falu felől. Hazafelé indulok, az út utolsó része következik.


[42] Leérve Hosszúheténybe, ezzel az archaikus formákat idéző szoborral találkozhatunk. (Bocz?)


[43] Meg persze az elmaradhatatlan és szép kőkereszttel... Itt még a régi szép vasrács is megvan.

A faluból telefonálok, hogy jöjjön valaki értem, mert nagyon sokára jön csak busz. Milyen jó, ha az embernek nagy fiai vannak...