2017. december 27., szerda

Év végi emléktúra 2017. december 27.

A tavalyi emléktúránk unokaöcsémmel az én hibámból elmaradt, egyszerűen az év végi tennivalóim elsodorták. Előbb csak eltoltuk 1-2 héttel, majd tavaszra, de aztán elsikkadt a dolog.

A költözésünk okán kevesebb időt töltöttünk itthon ebben az évben, de most a karácsonyi rokonlátogatások egyik programpontja lett az év végi emléktúra egyeztetése unokaöcsémmel. Erre december 27.-ét jelöltük ki, indulás Mecseknádasdról, a Szent István kápolnánál lévő temetőből. (És itt ugyanez az út artisztikusabb fotókkal, és szakszerűbb leírásokkal.)

Érkezés. Régi és új találkozása (pontosabban csak a tulajdonosa új, a kocsi maga egy
megkímélt régebbi). Az út eleje és vége mindig autós. A hazautazás pont jó arra,
hogy egyedül végiggondoljuk a napot.

A busz elárulja, hogy már Óbányán járunk, mégpedig az első út menti keresztnél a
templomnál.

A falu utolsó házainál álló szépen felújított kereszt. A közeli egykori strandra - a medence romja még megvan - fürdőzőként
emlékszem, egyszer jártam itt kis koromban a szüleimmel. Elképesztően hideg vizű medence volt. Később mindig itt
pihentünk meg a gyerekekkel, amikor kibicikliztünk Nádasdról. Ők ittak egy kólát, a feleségem valami szénsavtól mentes
valamit (Icetea, meg ilyesmit) én meg egy ...-t.

Útban az Óbánya utáni első malom felé. Gyerekkoromban még élt itt egy őshonos óbányai család. Ma szépen felújítva, de
befalazott bejárati ajtóval üresen áll.

Az egykori malomhoz tartozó maradvány a patakmederben.

... és maga a malom. A felirat hajszálpontos, valóban csak egyirányú a kapu.


A patakmeder legvonzóbb tulajdonsága. Ilyen természeti képződmények, lépcsős alakzatok több helyen is láthatók.




Szeretem az ilyen természetközeli emberi beavatkozásokat, tárgyakat. Nem rongálnak semmit, de segítenek megközelíteni a
vágyott helyet.


Távolban egy pihenőhely. Elég sokan járták ma az Óbánya-Kisújbánya szakaszt, használták
is a kirándulók. A pár évvel ezelőtti állapotokhoz képest egy új trend képviselőivel 
találkoztunk, a futókkal. Meglepően sokan futottak át a hegyen és a völgyön. (Gondolom, 
hogy a látvány, a jó levegő stb. mint jutalom már kevés, fontosabbá vált a teljesítmény. 
Nem baj.) A legmeglepőbb jelenség egy kb. 75-80 éves öregúr volt, aki épp leküzdötte 
a Kisújbányára Püspökszentlászló felé vezető emelkedőt, és befordult a gerincen futó útra, 
amely visszavisz Püspökszentlászlóra. Annyira meglepett és lenyűgözött a látvány, hogy 
nem néztem a lábam elé, megbotlottam, megcsúsztam és majdnem térdben kifordult a lábam.


A néhai orvos emlékkövén meglepett az életkor. Úgy emlékeztem, hogy idősebb volt.

Számos patakon átkelésünk volt. Ez a kisújbányai. Mindjárt beérünk a faluba. 

Egy kisújbányai ház.

Egy szép napsütötte gesztenyefa.

Az elmúlt évek számos turisztikai célú fejlesztése közül az egyik, amelyen a régi népi élet egyes elemeit mutatja be. Ez épp
egy állatok hajtotta cséplőgép (járgányos cséplőgép).

A felső utcasor, ahol korábban még soha nem jártam, vagy már nem emlékeztem rá. Ami meglepett, hogy az egész faluban
háztulajdonosok - noha a házak döntő része szépen karbantartott - most az év végén nem itt tölti az ünnep környéki 
napokat. A kirándulókon kívül alig-alig voltak. 

Felső utca.

A felső utca egyik legszebb, megőrzött homlokzatú és szerkezetű háza.

Közkút faszoborral.

A faluközpont haranglábbal, benne üvegharanggal. Varga Ferenc szobrászművész és
tanítványai rajta hagyták a kezük nyomát a falun. 

Templomdomb, fent a Szent Márton temploma, lent Szent Vendel képoszlopa. Nem is 
emlékszem rá, hogy mikor jártam utoljára a templomban. Talán még gyerekkoromban.

A templom melletti kereszt.

Szent Márton az üvegablakon.

"Élő" templombelső, nyitott templom - mi kell még? (Mondjuk, lenne ötletem, de így is meglepett. Köszönet a fenntartóknak, gondozóknak! Isten fizesse meg nekik!)

Ez a régi, elbontott oltáron lévő oltárkép.

A karzat. Kedvencem a balra fent látható egyszerű fogas. Anno mikor akaszthatta itt utoljára a kántor a fogasra a kabátját,
vagy a kalapját?

Szenteltvíztartó, most funkción kívül, és turisztikai ismertető. Mert hát Oltáriszentség sincs, de
egészében abszolút pozitív élmény volt ez a kis templom, amelyet mindig csak egyre romosabb 
állapotában láthattam ez ideig.

Szent István emlékév - akkortájt számolódott fel a faluközösség, és lett a településből
"üdülőfalu".



Megdöbbentően sok első világháborús áldozat neve olvasható az emlékművön. A rövidebb
névsor a második világháborús áldozatokkal arra utal-e, hogy akkorra már csökkenhetett a falu 
lakosságszáma?

Fotó a cigány-hegyi kilátóról. A Hármashatár-hegy lokátorállomása (jégvédelem), amely innen nézve, kilóg a Zengő fölé.

Pár éve, mikor itt jártunk utoljára, ebből a keresztből itt-ott darabok voltak szanaszét a fűben, bokrok alján. Most kitisztítva
terület, és elkészítve a betonalap. Remélem, hogy a legközelebb már a helyreállított kereszt is állni fog.

Katolikus és - vélhetően - nem keresztény síremlékek állítva a temetőben: egykor és kevésbé egykor. Ki lehetett ő? És miért
itt temették el, noha Németországban hunyt el?

Egy újabb hagyomány: kopjafák a pécsi egyetem egykori tanárának, nyelvészének, finnugristájának sírján. (Nekem is
tanárom volt.)

A Mecsekerdő gondozza a faluban lévő emlékeket, köszönet érte.





Régi sírkő a korábbi stílusnak megfelelő festéssel.

A temető széle, mögötte az erdő. Ha lesznek a jövőben, akiknek fontos ez a temetkezési hely még valamennyire, akkor talán
sokáig nem tünteti el az erdő a temetőt. 

Egy néhai tanító - Adam Goszman (Gossmann, Gassmann?) - sírkövének részlete ...

... és a sírkő maga.

Útban a Szószék felé, távolban a Nyugati-Mecsek.

Sajnos a modern fakitermelés velejárója ilyen időben a sár.


"Emlékmű" a Szószéken, hátul a magasságpont.

A túravezető megpihen a Szószék (Predigtstuhl) szikláján. Őszintén szólva, kicsit grandiózusabbra számított.

A modern erdő másik velejárója a crossmotor.

Hazafelé ismét érintjük Kisújbányát. A melléképületen a szerkezet feltárul.

Meglepetés bent a faluban: egy furcsa viselkedésű - vélhetően nagyon beteg - süldő tűnt fel, kicsit turkált és időnként
elfeküdt az út szélén. Erősen zihált.


Tóth Attila szobrászművész Skóciai Szent Margitot ábrázoló szobra Óbányán, a kisújbányai
faluszélen. 2014-ben lett felállítva és beszentelve. Nekem az egyik kedvenc köztéri szobrom.
Üdítő kivétel a napjainkat jellemző kétes művészi értékű köztéri szobrok között. Bizonyítja,
hogy igenis lehetséges az érzékeny, gondolatilag elmélyült, esztétikailag magasrendű figurális
ábrázolás is, ha megvan a kellő inspiráció és tehetség.


Beérvén Óbányára: becsületkasszás árusítás az út mentén.

Szűz Mária anyasága templom Óbányán - régen voltak még ilyen, ma már szokatlannak tűnő
titulusok. A falán háborús emléktáblák, az egyiken még egy távolabbi rokon neve is olvasható.
(Közelebbi-távolabbi rokonok a nádasdi emlékművön még többen is vannak.)

A rácsok közt befényképeztem a templomba (ezért is lett feltűnően ferde a kép, mert nem néztem a keresőbe), melyet pár
éve újítottak fel. A szembemiséző oltár a mecseknádasdi templomból került ide (Óbánya Mecseknádasd fíliája), oda a
liturgikus reform után került, és a kilencvenes évekig "szolgálta" a híveket.
Innen már a falu elején kialakított parkolóba mentünk csupán, majd visszaautóztunk Nádasdra, és innen elválva haza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.